Bemutatkozunk

Kajak - Kenu Sport
SÁRKÁNYHAJÓ
Az Európai Sárkányhajó Szövetség a következőkben szabályozta a hajó és a lapát formáját és méreteit.
A hajótest 12,49 méter, a sárkányfejjel és farokkal együtt 13,5 méter hosszú szélessége 1,15 méter, súlya 250 kg lehet.
A lapát hosszának 105 és 130 cm között kell lennie, a toll szélessége 18 cm és szimmetrikus mind két oldala, amelyben kanál nem lehet. Európában is a hong-kongi szabvány az elfogadott, amely lefelé szélesedő tollú kenu lapát.
A versenyeken 18-20 lapátos két oldalt, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A dobos háttal a menetiránynak ülve elől foglal helyet, a kormányos pedig hátul a hajó farában áll és a rögzített kormánylapáttal kormányoz.
Története
A sárkányhajózás sportja Dél-Kínából származik. Több mint 2000 éves története Qu Yuan legendájához kapcsolódik. Innen ered a hagyomány és Kínában azóta is minden évben - az ötödik holdhónap 5. napján - megtartják a sárkányhajó ünnepet, amely nemcsak vízi versenyt, de hatalmas ünnepséget, színpompás felvonulást is jelent. Egy-egy ázsiai vagy óceániai sárkányhajó fesztiválon több száz hajó küzd egymással és több ezren szurkolnak nekik. Európában csak a 80-as évek végén kezdett ismerté válni a sportág. Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkeztek Európába. 1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató versenyként. A következő jelentős állomás volt 1989, amikor a hamburgi kikötő születésének 800. évfordulóján szerepelt a sárkányhajózás az ünnepi programban. 1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB -t, majd ezt követően minden évben (Schwerin, Berlin, Nottingham, Silkeborg, Duisburg) megtartották 1997-ig. 1996-ban Silkeborgban párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel, lezajlott az első majd 1997-ben Duisburgban a II., 1998-ban Rómában a III. nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. 1998-tól páros években nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB -t. Az első Sárkányhajó VB -t Kínában rendezték 1995-ben, a másodikat 1997-ben Hong-kongban a harmadik pedig 1999-ben Nottinghamben került lebonyolításra. 1998-tól páros években klubok között, páratlan években a nemzetek között tartanak VB-t.
Versenyszabályok
táv: 250m és 500 m, 1000 m, 2000 m(körpályán)
osztályok: nyílt (általában tiszta férfi), női és vegyes osztály. A vegyes legénységben minimum 8, maximum 12 nőnek kell eveznie. A dobos és a kormányos lehet ellenkező nemű is. 40 év feletti (senior) és 18 év alatti (junior).
legénység: 20 fő lapátos, 1 fő dobos, 1 fő kormányos és 4 fő tartalék alkot egy legénységet (crew).